Cégünkről

Az Új Algoritmus Kft-t 1990. január elsején alapították már akkor jelentős szakmai tapasztalatokkal, felsőfokú képzettséggel rendelkező rendszerszervezők és rendszerprogramozók.
Az alapítók célja a költségvetés és ezen belül is a pénzügy-számvitel, eszközgazdálkodás területeire való specializálódás, erőkoncentrálás.

Az elmúlt tíz év számviteli szabályozása a megbízható és valós összkép mellett lényegesen nagyobb szabadságot biztosított a költségvetés alapján gazdálkodó szervek és intézmények vezetőinek, számviteli-pénzügyi, gazdasági szakembereinek annak érdekében, hogy belső információs rendszerüket úgy alakítsák ki, hogy adottságaiknak, működésüknek legjobban megfeleljenek.

E törekvéshez csatlakozott az Új Algoritmus Kft. is, mégpedig a Számviteli Törvényben meghatározott alapelveknek (valódiság, világosság, teljesség, következetesség, összemérhetőség stb.) megfelelő, megbízható kontrollmechanizmussal rendelkező, ugyanakkor nagyfokú rugalmasságot is biztosító integrált rendszerek létrehozásával.

A rendszerek tervezésénél és kivitelezésénél, illetve a folyamatos karbantartásnál az üzleti filozófiát az jellemzi, hogy hatékonyan, gyorsan, pontosan, a lehető leggevesebb élőmunkával, a párhuzamos munkavégzések kiküszöbölésével, de viszonylag olcsón, a költségvetés szűkös keretéből gazdálkodó intézmények részére elérhető hardver és szoftver árakon valósulhasson meg.

A cég, alapításánál kitűzött céljait megvalósította, a tíz év szellemi termékeként létrejött rendszereik kiépítettségtől függően ajánlhatók:

  • Országos hatáskörrel rendelkező, megyei szervezeteket irányító, illetve önálló intézmények részére;
  • Nagy intézménynek, mely közvetlen és közvetett bontásban figyeli a kiadásait és időszakonként (negyedév, félév, év végén) osztja fel a közvetett 6-os számlaosztályban rögzített adatokat a 7-es szakfeladatokra;
  • Kis intézménynek, mely csak közvetlen kiadásokat tart nyilván;
  • Olyan költségvetési szervnek, mely rendelkezik részben önálló intézménnyel és olyannak, amely csak a saját költségvetésének teljesülését szeretné naprakészen, pontosan ellenőrzött módon vezetni;
  • Mindazoknak, akiknél pillanatnyilag csak egyetlen számítógép üzemel;

Mindazoknak, akik nagyságrendüknél fogva élnek a közvetlen adatkommunikáció lehetőségeivel, számítógépeiket hálózatos rendszerben üzemeltetik.

Vagyis mindenkinek, aki költségvetés alapján gazdálkodik és a szerint vezeti könyveit és tartozik beszámolási kötelezettséggel.